2012. október 30., kedd

2012. október 14., vasárnap

Áfonya lekvár



A piacon vettem fekete áfonyát, utóbb kiderült, hogy még nem érett meg eléggé, így kissé fanyar volt az íze. De nem bántam, lekvárnak jó lesz, gondoltam.
Az áfonyát feltettem főni kevés vízzel, majd amikor megpuhult, botmixerrel pépesítettem. Tettem hozzá cukrot, ízlés szerint, zselésítőt is, és forrón üvegekbe szedtem, majd száraz dunsztba raktam őket másnapig.

A fekete áfonyában lévő vegyületek más flavonoidokhoz hasonlóan antioxidáns tulajdonságúak, melyek a sejteket és a sejtfalat a szabad gyökök által okozott károsodások ellen védik.
  
A szabad gyökök igen reaktivak, melyek toxikus és nem toxikus anyagok metabolizmusa során keletkeznek a szervezetben. Az ilyen szabad gyökök a szervezetben az egészséges sejtfalra olyan hatással lehetnek, mely a membrán károsodását, funkciójának gátlását okozzák, valamint a sejt halálához vezethetnek.
Így az antioxidánsok, azaz a szabad gyökök megfogói, öregedést gátló anyagoknak számítanak, ugyanakkor daganatellenes hatásúak, hiszen a szabad gyökök károsíthatják az örökítő anyagot és ezzel mutációt (elváltozást) okozhatnak a sejtben.
A fekete áfonya flavonoidjainak speciális hatásuk van a vérerekre és a vérsejtekre a sejtfal rugalmasságának növelésével.
A kapilláris erek íigy jobban nyújthatók, tágíthatók, a véráram növekedhet bennük, és a vörös vérsejtek pedig könnyebben deformálódhatnak, így könnyebben vehetnek fel olyan alakzatot, mely a keskeny kapilláris ereken képes gyorsabban átáramolni.
 
 
A keringési rendszerre gyakorolt hatása
 
A test vérkeringése egy különleges pumpa és érrendszeren alapul. A szervezet belsejéből, a szívből, a tüdőből és az emésztőrendszerből indulva egyre szűkebb keresztmetszetű erek hálózata az, ami eljuttatja a vizet, az oxigént és a szükséges tápanyagokat a szervezetünkben lévő valamennyi sejthez.
 
A legkisebb vérerek, a kapilláris erek olyan kicsik, hogy a vörösvértestek is csak egyenként tudnak rajta áthatolni. A véráram mennyisége és következésképpen a táplálék- és oxigénellátás egyensúlyban kell legyen az agy és a törzs, valamint a periferiális szervek között, a végtagokat és a bőrt is beleértve.
 
Az erek mentén lévő simaizmok a vérerek tágulását és összehúzódását teszik lehetővé, ezzel a vérnyomást növelve vagy csökkentve.
A szelektív összehúzódásuk válasz a hidegre, ezáltal a testhővel takarékoskodik a szervezet, és több hő jut az életfontosságú szervek részére a kezek és a lábak rovására, melyek így lehűlhetnek.
 
A kapillárisok arra is képesek, hogy a sejtfalon át folyadékot juttassanak a szövetek sejtek közötti terébe, mely a gyulladás alapja, amivel a szervezet a sérülésekre reagál.
 
A kor előrehaladtával az erek és főleg a hajszálerek elvesztik rugalmasságukat, és részben elzáródhatnak kalcium és zsíranyagok lerakódása miatt.

A fekete áfonya szívműködéssel kapcsolatos jótékony hatása
 
A fekete áfonya flavonoidjai a kutatások szerint a kapillárisok erősítése mellett, mely megelőzi a vérerek törékenységét (aranyér, zúzódások, szivárgás), csökkentik a kalcium lerakódását a vérerekben. Ezzel az atherosclerosist, vagyis a vérerek meszesedését gátolja.
 
Ismert a fekete áfonya „vérhígító hatása”, azaz meggátolja a vérlemezek összecsapódását, a vérrögképződést, ezzel a fekete áfonya tevékenyen hozzájárul a szívműködés hatékonyságához és segíti a szív- és érrendszeri rendellenességek gyógyítását.
 

 

 
 



2012. október 2., kedd

Szülinapi tortám joghurtos gyümölcsös ízesítéssel










Cici torta citromos ízesítéssel











Doktoros torta

Joghurtos erdei gyümölcskrémmel 




Napraforgó torta





Joghurtos erdei gyümölcs krémmel töltve

Zebratorta gesztenyekrémmel töltve










Cicitorta citromkrémmel






Amerikai zászló torta



Csoki ízesítéssel